Szent Lajos király plébánia - Szent Antal lelkészség

Pesterzsébet - Kossuthfalva Szent Lajos király plébánia és Pesterzsébet - Kakastó Szent Antal lelkészség híveinek

Pesterzsébet-Kossuthfalva Szent Lajos király plébánia



th.jpeg

Eredetileg a templom részére 1100 négyszögöl szolgált, melyet Nuofer Károly saját telkéből adományozott 1885-ben. A templom első alapkőletétele 1885. október 11-én volt. A főadakozók egyike maga I. Ferenc József őfelsége. Ezen templom szentelése 1886. augusztus utolsó vasárnapján volt. 1926. február 23-án mutatták be a jelenlegi templom alaprajzát, melyet Óváry Artúr műépítész tervez, Enggenberger cég Hörscher építész által Rajti munkavezetésével készült el 1930. augusztusára, amikor is 31-én 9-órai kezdettel Hanauer Á. István váci megyéspüspök szentelte fel. Külső és belső tatarozások sora követi egymást. Jelentősebb festések: 1930, 1950 (Haranghy Jenő szentély festése, mely ma már igen nagy renoválásra szorulna) 1973. (K. Nagy Sándor apszis festése, mely az akkori egyházi életet ábrázolja „világ méretben”) 1995. oldalkápolnák és a kórus alatti rész festése (Burchardt Ferenc). Az orgona igen vegyes felépítésű hangszer, bár műtárgyi számmal rendelkezik, de helyreállítása költséges lenne, 1996-tól elektromos orgonával helyettesítik. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.


Búcsú: augusztus 25.

Cím: 1204 Bp., Damjanich u. 47.
Telefon: +36-1-283-28-94
Fax: +36-1-283-28-94
Mobil: +36-20-324-5674
Email:
szentlajosplebania@t-online.hu

plébános:
Szláby Tibor

Húsvét

Templomunk Története:


Az egykori Grassalkovich majd Sina birtokot az 1860-as években a Belga bank vásárolta meg, később az érdeklődő birtokosoknak részletekben tovább adta.  1868-ban a Nagytétényben is birtokos Lővy Mór vásárolt egy 123 holdas birtoktestet, ez a későbbi Kossuthfalva területe, mely nevét a számüzetésben élő Kossuth Lajos engedélyével kapta 1870-ben (ugyanakkor, amikor Erzsébet királynéról Erzsébetfalva), és megkezdték a parcellázást. Első lakói többségükben mezőgazdasággal foglalkozó németek voltak, de akadtak köztük pesti polgárok is. 1885-ben az itt lakó Noufer Károly 1100 négyszögöl területet adományozott a saját telkéből templomépítés céljára. Az építkezés költségeit gyűjtésből fedezték, a főadakozó I. Ferenc József király volt; a kápolnát 1886-ban szentelték fel, 1919-ben kibővítették, két kis oltár és egy szószék is helyet kapott benne. Ez a kápolna a ma is álló templom szentélye és sekrestyéje. Noufer Lajos - a telket adományozó fia - 1926-1930 között részben saját költségén, részben adományokból, Óváry Artúr műépítész tervei szerint kibővíttette a templomot. 1930. augusztus 31-én Hanauer Á. István váci megyéspüspök szentelte fel. 1937-ben expositura, 1938-tól önálló lelkészség.1943-ban plébánia lett. A II. világháborúban megrongálódott, Ottó László, az akkori plébános is a bombázások áldozata lett, ezt a tényt emléktábla örökíti meg a templomban. 1993-ban kívül-belül renoválták. 1994-ben a bejárat közelében lévő Lourdes-i kápolnában urnafal készült.


A templom Leírása:


A templomnak egy magasabb és egy alacsonyabb, hegyes sisakos tornya van; oromfalát nagy rózsaablak díszíti. Bélletes kapuját félkörös ívek keretezik, Majzik Mária iparművész tervezésében és kivitelezésében 2000 óta angyalok, galambok, virágok díszítik.

Egyhajós, dongaboltozatos, hajójából két kis kupolás oldalkápolna nyílik. Egyenes záródású szentélyét diadalív választja el a hajótól. A főoltáron Szent Lajos király szobra áll. A szembemiséző oltárt Fülöp Dezső plébános tervezte. A szentély jobb oldalán magyar szentek: Szent Gellért, Szent István amint a kis Szent Imrét tanítja, a királyi palástot hímező Gizella királyné képe, bal oldalon Szent Erzsébet egy koldussal és az imába merült Szent Margit alakja látható. A seccokat Haranghy Jenő festette 1950-ben. 1973-ban készült K. Nagy Sándornak az apszisban látható, egyházi életet ábrázoló festménye, és a diadalív felső részén látható képei; Jézus a gyermekek között, Szűz Mária az egyház anyja,VI. Pál pápa Athenagoras pátriárkával való találkozása. A diadalív alsó részén a templom alapításával kapcsolatos táblákat olvashatunk. Mellette balra Prágai Kisjézus, a jobb oldalon Magyarok Nagyasszonya szobor áll. Szép barokk csillár világítja meg a hajót. Az oldalkápolnákat 1995-ben Burchardt Ferenc festette ki, a jobb oldali a Szűz Mária Szíve, a bal oldali a Jézus Szíve kápolna, itt áll a missziós kereszt. A harmadik mellékoltáron a Fatimai Szűzanya szobra áll. Az ablakokat Palka József készítette, a háborúban megsérültek, a restaurálást Német Ferenc végezte 1948-ban. A jobb oldali ablakok: Szent Erzsébet rózsáival, Szent Márton lóháton, amint a köpenyét kettévágja és a koldusnak adja; bal oldaliak: Szent László és Magyarok Nagyasszonya. Hátul a karzat alatti oszlopon Péter és Pál apostol képe, Szent Antal és Lisieux-i Szent Teréz szobra. A falakon szép régi keresztút. A műemlék orgonát 2006-ban Koppány Zoltán felsőzsolcai orgonaépítő felújította, de könnyebben kezelhető elektromos orgonája is van a templomnak. Három harangját Szlezák László készítette: 1921-ben, 1926-ban illetve 1937-ben.

A templom mellett jobbról kőfeszület, felirata: "A kereszt legyen vándorbotunk az életben, fejfánk a halálban. Ámen!" A bal oldalon Jézus Szíve szobor áll.

szent_lajos_kiraly_plebania.jpgszent_lajos_kiraly_plebania_1.jpgszent_lajos_kiraly_plebania_2.jpgszent_lajos_kiraly_plebania_3.jpgszent_lajos_kiraly_plebania_4.jpgszent_lajos_kiraly_plebania_6.jpg120831122021191.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 37
Heti: 136
Havi: 498
Össz.: 59 527

Látogatottság növelés
Oldal: Szent Lajos király plébánia Története
Szent Lajos király plébánia - Szent Antal lelkészség - © 2008 - 2024 - szentlajos-szentantal.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »